Fordította: Pressing Lajos
Online forrás: Buddhista Misszió
Forrás: Bodhi, Bhikkhu: Brahmajāla Sutta – A nézetek mindent felölelő hálója. Orient Press Kiadó, Budapest, 1993.
DN 1. Brahmajāla Sutta (PTS: D I 1)
A nézetek mindent felölelő hálója
- Szutta
- Bevezető
- Kommentárok I., II., III., IV., V.
- Exegetikai tanulmányok
- A Pāramīkról
- A 'Tathāgata' jelentéséről
- Függelék 1., 2.
Harmadik rész
Az exegetikai tanulmányok módszere1
Eddig a kommentár nehezen követhető részeinek az értelmezésével foglalkoztunk. Most pedig a szöveg jelentésének az exegetikai tanulmányok módszere (pakaraṇanayena) szerint történő kifejtése2 következik. A sutta jelentése akkor válik könnyen érthetővé és jól magyarázhatóvá, ha előbb tisztázzuk eredetét (samuṭṭhāna), célját (payojana), befogadóját (bhājana) és sűrített jelentését (piṇṇattha). Ezért itt ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk először.
[3Az eredet a tanítás forrása (desanānidāna), ami kétféle lehet: általános és különös. Az általános eredet szintén kétféle: belső és külső. Itt a belső általános eredet a Magasztos nagy részvéte (mahākaruṇā). A szívében ébredt nagy részvét ösztönözte ugyanis a világ Urát arra, hogy elszánja magát a Dhamma oktatására a képzendő lények számára. Erre vonatkozik az a mondat, hogy „A lények iránti részvéttől vezettetve áttekintette Buddha-szemével a világot” (M. 26.). A három szinttel jellemezhető nagy részvétet mindenképpen ide kell sorolni, hiszen a tanítás ebből a nagy részvétből fakad azzal a céllal, hogy a lényeket az igaz Dhamma segítő kezeivel átvezesse a saṁsāra hatalmas áramlatán. És a nagy részvéthez hasonlóan a mindentudás ismerete, a tíz tudás-erő és az egyéb Buddha-minőségek ugyancsak a tanítás belső eredetét képezik. A Magasztos ugyanis, aki tudja mindazt, ami tudható, a lények hajlamait és rejtett tendenciáit, valamint azt, hogy milyen módon lehet őket a legjobban tanítani, képes olyan módon alkalmazni a tanítás különféle módszereit, felhasználva az oksági és a véletlenszerű alkalmak megkülönböztetésében szerzett jártasságát is, hogy a tanítás a legjobban illeszkedjen a képzendő lények hajlamaihoz.
A tanítás külső általános eredete a Brahmā Sahampati-nak, valamint tízezer nagy Brahmāból álló kíséretének a kérése volt.4 E kérésre adott válaszképpen hallgattatta el ugyanis a Magasztos a tétlenségre való hajlamát, ami a Dhamma hatalmas mélysége láttán fogta el, és ennek nyomán töltötte el lelkesedés a tanítás iránt.
A különös eredet szintén kétféle: belső és külső. Itt a belső az a nagy részvét és tanítás-ismeret, ami által a sutta keletkezett. A részvét és a tudás általános formájukban ugyan a sutta általános eredetét is képezik, azonban különös eredetét is ugyanezek jelentik, csak most sajátos megnyilvánulási módjukban kell őket tekintenünk. A külső különös eredet a dicséret és szidalom eseménysora, amiről a kommentár is megemlékezik.] A következő tények ugyancsak hozzájárultak a sutta külső különös forrásaihoz: a lények képzésének igénye abból a szempontból, hogy ne engedjenek utat a dicséret és szidalom miatti ujjongásnak és bánkódásnak más lények irányában; az említettekben rejlő veszélyek kimutatásának igénye; a lények tudatlansága abban a vonatkozásban, hogy mi a viselkedés helyes módja dicséret és szidalom esetén; tudatlanságuk az erények különféle fajtáit illetően, amelyek dicséret tárgyát képezhetik; tudatlanságuk a mindentudás ama korlátok nélküli érvényesíthetőségével kapcsolatban, amely a nézetek hatvankét álláspontjának, valamint a mindezeket meghaladó dhammáknak a kifejtésében megnyilvánult; valamint tudatlanságuk ama tény vonatkozásában, hogy a Magasztost nem lehet sehová [egyik létbirodalomba sem] belefoglalni.
A cél ugyancsak kettős: általános és különös. Nos, a Magasztos egész tanításának általános célja a maradék nélküli parinibbāna elérése, amenynyiben az egész tanítást a megszabadulás íze hatja át. A különös célt a külső különös eredet megfordításával lehet értelmezni. A Magasztos tehát azzal a céllal vállalkozott erre a tanításra, hogy útmutatást adjon a lények számára, hogyan lehet kifejleszteni az egykedvűséget; hogy segítsen kiküszöbölni a hibás életgyakorlat különféle módjait, mint amilyen pl. az ármánykodás, vagy a fecsegés; hogy kinyilatkoztassa a hatvankét nézet hálóját; hogy a nézetek fejzete alatt megvilágítsa a kondícionáltsági láncolat törvényét; hogy az érintkezés hat alapján keresztül kifejtse a négy igazság meditációs témáját; hogy bonckés alá vegye az összes spekulatív nézetet, egyet sem hagyva ki; és végül, hogy kinyilatkoztassa saját, maradék nélküli parinibbānáját.
A tanítás befogadói a képzendő emberek, akiknek tudatát még a dicséret és szidalom miatti kedvelés és taszítódás színezi, akik még hajlamosak a hibás életgyakorlat különféle fajtáiba, pl. ármánykodásba stb. bocsátkozni, akik alá vannak merülve a hatvankét nézet mocsarába, és akik nem értik a Buddhák megkülönböztetett minőségeit, mert még nem valósították meg az erények csoportját (és a képzés egyéb szintjeit).
A sűrített jelentés [a teljes suttának, vagy egyes bekezdéseknek a tömör, összefoglaló értelmezése]. Íme néhány példa: –
(1) A „nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a neheztelésnek” stb. szavakkal a bhikkhuk azt a meghagyást kapják, hogy fogadalmukkal összhangban tanúsítsanak szerzeteshez illő magatartást, legyenek türelmesek és szelídek, szenteljék magukat a fenséges tartózkodási állapotok (brahmavihāra) kifejlesztésének, hozzák összhangba a hitet és a bölcsességet, gyakorolják az éberséget és a tökéletes tudati átvilágítottságot, tökéletesítsék megértőerőiket és meditatív fejlődésüket, hagyják el a belső kényszereket és a rejtett tendenciákat, gyakoroljanak a saját és a mások jólléte érdekében, s maradjanak érintetlenek a világ tétovaságaitól.
(2) A „tartózkodik az élet pusztításától” stb. szavakkal az erény megtisztítottsága kerül bemutatásra; e szakasz megmutatja ezenkívül a szégyenérzetet és az erkölcsi elrettenést; a felebaráti szeretet és a részvét birtoklását; a vétkektől való mentességet; a tényező-behelyettesítés által történő5 elhagyást; a hibás magatartásban kifejeződő szennyeződés elhagyását; a tökélyre fejlesztett három önmérsékletet;6 a kedvessé, szeretetre méltóvá, dícséretre érdemessé válást; a nyereség, tisztelet és hírnév elérését; a higgadtság és belátó megértés megalapozását; a nem üdvös gyökerek visszafejlesztését; az üdvös gyökerek elültetését; a mindkét fajta (önmagunknak és másoknak történő) ártás hiányát; a gyülekezetekben való magabiztosságot; a szorgalmat; a másoktól való támadhatatlanságot; és a lelkifurdalástól való mentességet.
(3) A „mélyek, (nehezen megláthatók)” stb. szavakkal a következők nyernek kifejezést: a Dhamma mélysége, amelyhez mások (a tanon kívüliek) bölcsessége hozzá sem mérhető, és amely a mérhetetlen világkorszakoknak csak ritka időszakaiban kerül kinyilatkoztatásra; az, hogy ennek közvetlen tapasztalással történő teljes átvilágítása még a rendkívül kifinomult értelemmel rendelkező emberek számára is a lehetetlenség határát súrolja; az, hogy mindez nem közelíthető meg pusztán következtetési tudással, vagyis úgy, hogy a Dhammával összhangban lévő következtetéseket vonunk le; a Dhamma minden nyugtalanságot elcsitító jellege; békés természete; megvalósításának szépsége; a világi önelégültség lesöprése; a legmagasabb állapot ebben rejlő megvalósíthatósága; az, hogy mindez a dolgok olyanként való tudásának körébe tartozik, amilyenek azok valójában; a Dhamma specifikus természetének szubtilis volta; és végül a nagy bölcsesség demonstrálása.
(4) A különféle nézetekkel foglalkozó szövegrészekben röviden az örökkévalósági és a megsemmisülési elképzelések kerülnek bemutatásra: az erősen tapadás és a túl messzire menés.7 Ezenkívül bemutatásra kerülnek még a következők: a belebocsátkozás és kötelék; a hibás ragaszkodás; a hibás ösvények gyakorlása; kifordított, vagy romlott előfeltevések; a félreértés és hibás álláspontok felvétele; a múltra vonatkozó és a jövőre vonatkozó nézetek; létezés- és nemlétezés-felfogások; a szomj és a nem-tudás megjelenési formái; a világ végességére és végtelenségére vonatkozó nézetek; a két véglet közötti átmenetek; és a (nézeteknek) a fertőzöttség, halálos ár, kötelék, szennyeződés, csomó, láz, és tapadás kategóriáiba történő osztályozása.
(5) A „megértvén az érzések keletkezését” stb. szavakkal a következők kerülnek megmutatásra: a Négy Nemes Igazság megértése és átvilágítása; az elnyomáson és kiirtáson keresztül történő elhagyás; a szomj és a nem-tudás eltűnése; a valódi dhammák alapjának és szerkezetének a feltárása; a szentírásbeli tanultság és a szellemi teljesítmény elérése; a saját és mások jólléte érdekében történő gyakorlás; a hármas tudás megszerzése; az éberség és a tökéletes tudati átvilágítottság megalapozása; a hit és a bölcsesség összhangba hozása; a lelkesedés és a higgadtság megfelelő kiegyensúlyozása; a higgadtság és a belátó megértés kifejlesztése.
(6) Az „akik nem tudnak és nem látnak” stb. szavakkal a nem-tudás kerül bemutatásra, a „sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága” szavakkal pedig a szomj; ezenkívül mindkét említett megfogalmazás kifejezi az akadályokat és a béklyókat, a saṁsāra kezdet nélküli forgatagának meg-nem-állítását, a múltból örökölt kondícionáltsági láncolatot és a jövőbe terjedő láncolatot,8 az okok múlt és jelen szerint történő elemzését,9 a nem-tudás és a vágy kapcsolatát, amennyiben e kettő egymással összefonódó megjelenésük révén állandóan kölcsönösen megerősíti egymást, végül az ezek által támasztott akadályt a bölcsesség, illetve a tudat által realizálható megszabadulás útjában.
(7) Az „ezt is az érintkezés kondícionálja” szavakkal a Magasztos elveti a dhammákban rejlő bármiféle állandóság gondolatát, és a mulandóság igazsága mellett foglal állást. Ezt annak kimutatásával támasztja alá, hogy az örökkévalósági stb. nézetek meghirdetésére is különféle feltételek függvényében kerül sor. E szövegrész ezenkívül elutasítja azt a gondolatot, hogy létezne valamiféle cselekvő, mint végső valóság; feltárja a dhammák valódi természetét; kinyilatkoztatja az üresség igazságát; és kimutatja azokat az előfeltételeket és jellegzetességeket, amelyek lehetővé teszik a kezdeményező ágens feltételezése nélkül is a működést.
(8) „A Magasztos teste elmetszett létesüléshez kötő pórázzal áll” stb. – ezekkel a szavakkal a szöveg kimutatja, hogy a Magasztos megvalósította az (összes szennyeződés) elhagyását; megvilágítja a tudás és megszabadulás feletti uralmát, a hármas (erényben, koncentrációban és bölcsességben való) jártasság tökélyre fejlesztettségét, a nibbāna két eleme10 közötti különbségtételt, a négy alap11 kiteljesítését, valamint azt, hogy a Magasztos a létezés összes síkját, keletkezési módját stb. meghaladta.
Ami pedig a sutta egészének sürített jelentését illeti, a következő alapgondolatok bonthatók ki belőle: a Magasztos kedvező, vagy nem kívánatos körülményekkel szembeni egykedvűsége; e minőség mások számára történő átadása; azon tulajdonságpárok kifejtése, amelyek az üdvös dhammák alapját képezik; a hármas képzésre vonatkozó útmutatás; az egyének négy fajtájának, úgymint azoknak, akik gyötrik magukat stb. a bemutatása (M. 51.); a sötét és világos kammák négy típusa, valamint azok eredményei (M. 57.); a négy határoktól mentes állapot körének12 a megvilágítása; az öt ténynek – a keletkezésnek, (elmúlásnak, kielégülésnek, nem kielégítő voltnak és menekülésnek) – az ezek valódi természete szerint történő megértése; a testvéries viselkedés hat alapelve,13 a világ számára szolgáló menedékké válás tíz minősége14 stb.
Az átadás tizenhat módja
1. A tanítás lényegének átadása
(desanāhāra)
A szenvedés igazságát (dukkhasacca) az énről és a világról szóló nézetek alapjául is szolgáló öt tapadási halmazat alkotja, a vágy kivételével. E halmazatokra az érzéseken és az érintkezés alapjain keresztül történik utalás.
A szomj, vagy vágy a szenvedés eredetének igazsága (samudayasacca). Erre utal a szövegben az »izgatottság« (paritassanā) kifejezés, de még inkább megvilágítják ennek valódi természetét az olyan szövegfordulatok, mint pl. »sóvárgásban elmerültek«, »az érzés, mint feltétel nyomán vágy keletkezik bennük«; de erről van szó azokban a megfogalmazásokban is, mint pl. „(megértvén) az érzések (keletkezését)”, vagy „a létesülés póráza.” Így nyúlhatunk a kérdéshez a sutta módszer szerint.
Mármost az Abhidhamma értelmezési módszere szerint az eredet igazsága a kammából és a szennyeződésekből áll, amit röviden minden olyan szó kifejez, amely világi üdvös, vagy nem üdvös dhammákra vonatkozik. Például a »neheztelés« és »ujjongás« szavak, a »lelkesedése révén«, »gondolattól megromlottak« kifejezések, valamennyi nézetet jelölő kifejezés, az üdvös és nem üdvös létsíkok, valamint a bánat stb. említése, továbbá a »keletkezés«, »eredet« kifejezések különféle összefüggésekben történő alkalmazása mind erre vonatkozik.15
E kettő (a kamma és a szennyeződések) elő-nem-fordulása a szenvedés megszüntetésének igazságát (nirodhasacca) fejezi ki. A szövegben erre az érzések elmúlásának, valamint a tőlük való menekülésnek a kifejtése utal, például azokban a kifejezésekben, hogy „önmagában realizálta a tökéletes nyugalom és béke állapotát”, illetve „a nem-kötődés révén megszabadult.” Az elmúlás megértéséhez vezető út az ösvény igazsága (maggasacca). Erre is többször történik utalás a szövegben, például azokban a bekezdésekben, ahol az érzések keletkezésének stb. a megértéséről van szó úgy, amint ezek valójában vannak; ahol a hat érzékelési alap keletkezésének stb. a megértéséről van szó úgy, amint ezek valójában vannak; vagy ahol a létesülés pórázának az elmetszéséről esik szó.
A »kielégülést« az eredet igazsága képviseli, a »nem kielégítő voltot« a szenvedés igazsága, a »menekülést« pedig a megszüntetés és az ösvény igazságai fejezik ki. Így értelmezhetők e kategóriák a Négy Nemes Igazság alapján, azonban a kielégülés, a nem kielégítő volt és a menekülés a szövegben saját természete szerint is megfogalmazásra kerül. A »gyümölcs« (phala) a cél; ez, amint arról már szó volt, a képzendő lények számára szolgáló útmutatás atekintetben, hogy hogyan tartsák fenn az egykedvűséget stb. Az »eszközök« (upāya) azok a módszerek, amelyek segítségével a különféle célok megvalósíthatók, pl. az, hogy ne adjunk teret szívünkben a neheztelésnek stb., emlékeztetve magunkat arra, hogy a neheztelés stb. gyümölcsei nem valaki más tudat-kontinuumát fogják befolyásolni (hanem éppen a sajátunkat); vagy az is ilyen eszköz, hogy az ember tárja fel a dicséret és szidalom valódi természetét, stb. A Dhamma urának »meghagyásai« (āṇatti) közé tartozik pl. annak megtiltása, hogy teret adjunk a neheztelésnek stb.
2. A vizsgálódás átadási módja
(vicayahāra)
(Ezt a szakaszt itt kihagytuk, mert csupán a szavak megválasztásának elemzésével foglalkozik).
3. Az átfogalmazáson keresztül történő átadás módja
(yuttihāra)
„Ha semmilyen körülmények között nem adunk teret a neheztelésnek, ez egykedvű felülemelkedettséghez fog vezetni” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert ebben az esetben a tudatáramlás kedvező és kedvezőtlen körülmények között is egyformán egyenletes marad.
„Ha neheztelés stb. keletkezne egy szellemi kontinuumban, akkor az ez által támasztott akadályok elpusztíthatják az (eme kontinuumban kifejlesztett) teljesítményeket” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert a (saját kontinuumban elvetett) kammák nem tevődhetnek át mások szellemi kontinuumaira.
„Ha a tudaton urrá lenne a kiváltott neheztelés stb., akkor az még annak mérlegelésére is képtelenné válna, hogy az elhangzottakból mi volt igaz, és mi tévedés” – ez egy lehetséges átfogalmazás, a haragtól, vagy mohóságtól uralt tudat vaksága és elhomályosult volta miatt.
„Az élet pusztításától stb. való tartózkodás oda vezet, hogy az ember valamennyi lény áldását és dícséretét elnyeri” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert az erényt felmutató lényekről nagyon kedvező beszámolók keringenek.
„Bár a Tathāgatának a rendkívüli tudásáért és ehhez hasonló minőségekért történő dicsérete csak egy részét jelenti (mindannak, amiért dicsérni lehet őt), ez mégis a mindentudó Úr összes kiválóságának megértését eredményezi” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert (azokra a tulajdonságokra vonatkozik), amelyek benne másokkal nem közösek.
„A meditatív teljesítmények és az olyan racionális gondolatmenetek, amelyek nem bölcs módon történő reflexióra alapulnak, az örökkévalósági elképzeléshez stb. való ragaszkodáshoz vezethetnek” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert még nem történt meg a spekulatív gondolati építmények kiirtása.
„Ha valaki nem látja be az érzések nem kielégítő voltát, akkor fokozódni fog az érzések utáni vágy” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert ebben az esetben az illető csak az érzésekben rejlő kielégülést veszi észre.
„Az érzések szomjúhozása esetén (a tudatot) az énség és az én tulajdonának létezésére vonatkozó feltételezések, örökkévalósági elképzelések stb. izgatják” – ez egy lehetséges átfogalmazás, a közvetlen előzményi oksági viszony miatt. A szomj ugyanis a (nézetekhez és az én tanához való) tapadás közvetlen előzményi feltétele.
„Az érintkezés az oka az olyan nézetek meghirdetésének, mint amilyen az örökkévalósági elképzelés stb., és ugyancsak ez okozza az eme nézeteknek megfelelő érzések tapasztalását” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert az utóbb említettek nem fordulhatnának elő az (érintkezést alkotó) tárgy, érzékelő képesség és tudatosság találkozása nélkül.
„Az érintkezés hat alapjára alapozódás esetén nem törik meg a létesülés forgatagának folyamatossága” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert ez azt jelenti, hogy az ember nem szabadult még meg a szomjtól és a nem-tudástól.
„Az érintkezés hat alapjának keletkezésére stb. vonatkozó belátó megértés meghaladja az összes elméleti gondolkodó elképzeléseit” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert (az ilyen megértés) a Négy Nemes Igazság tökéletes tudati átvilágítását jelenti.
„E hatvankét nézet között valamennyi gondolkodó fennakad” – ez egy lehetséges átfogalmazás, mert amint azt már korábban megmutattuk,16 a tettek erkölcsi következményeit tagadó stb. gondolkodók éppúgy bennefoglaltatnak ebben a hálóban, mint a teisták stb.
„A Tathāgata teste úgy áll, hogy el van metszve a póráz, ami azt a létesüléshez kötötte” – ez egy lehetséges átfogalmazás, miután a Magasztos az éberség négy megalapozásában gyökeret vert tudattal kifejlesztette a megvilágosodás hét tényezőjét, és ezzel megvalósította eredeti célkitűzését.
„A test feloszlásával el fogja érni a parinibbānát, és ezzel (az istenek és emberek) nem fogják őt többé látni” – ez egy lehetséges átfogalmazás, miután a maradéktalan nibbāna elemének realizálásával egyetlen olyan (halmazat) sem marad fenn tovább, mint amilyen az anyagi forma stb.
4. A közvetlen okozatiság átadásának módja
(padaṭṭhānahāra)
A dícséretre méltókra vonatkozó helytelen, rágalmazó, bíráló beszéd közvetlen előzményi oka a különféle fajta vereségeknek (vipatti). A dícséretre méltókra vonatkozó helyénvaló, méltató, nagyra értékelő beszéd közvetlen előzményi oka a különféle fajta teljesítményeknek (sampatti).
Ha valaki teret enged szívében a neheztelésnek stb., akkor ez közvetlen oka a poklokban való szenvedésnek stb. ha viszont nem ad teret szívében a neheztelésnek stb., akkor ez mindenféle teljesítménynek, pl. a mennybeli újjászületésnek stb. válhat közvetlen okává.
Az élet pusztításától stb. való tartózkodás közvetlen előzményi oka a nemes erény csoportjának; a nemes erény csoportja a nemes összpontosítás csoportjának; a nemes összpontosítás csoportja pedig a nemes bölcsesség csoportjának.
A Magasztos felmérhetetlen tárgykört felölelő átvilágító tudása közvetlen oka a tanításban való jártasságának. A tanításban való jártassága pedig közvetlen oka annak, hogy képessé tegye a képzendő lényeket a forgatag összes szenvedésétől való menekülésre.
Az összes nézet, mint nézetekhez való tapadás közvetlen oka a kilenc fajta létesülésnek; a létesülés közvetlen oka a születésnek, a születés pedig az öregedésnek és halálnak, illetve az ezekkel együttjáró bánatnak stb.
Az érzések keletkezésének és elmúlásának tudatos átvilágítása úgy, amint ezek valójában vannak, egyben a Négy Nemes Igazság megértését és tudati átvilágítását is jelenti. Itt az igazságok megértése közvetlen oka azok tudati átvilágításának (realizálásának), tudati átvilágításuk pedig közvetlen oka a remeteség gyümölcseinek.
„Akik nem tudnak és nem látnak” – ez a nem-tudásra történő utalás. A nem-tudás közvetlen oka a kamma-képződményeknek, és így tovább a kondícionált keletkezés láncolatának megfelelően, egészen odáig, hogy az érzés közvetlen előzményi oka a szomjnak. „A sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága” – itt a vágy a tapadás közvetlen előzményi okaként szerepel.
„Ezt is az érintkezés kondícionálja” – itt az örökkévalóság stb. hirdetése közvetlen oka annak, hogy másokban hibás meggyőződés alakuljon ki. A hibás meggyőződés közvetlen oka annak, ha valaki nem akarja meghallani az igaz Dhammát, kerüli a jó emberek társaságát, elmulasztja a bölcs módon történő reflektálást és azt, hogy életgyakorlatát a Dhammának megfelelően alakítsa, hamis Dhammához csatlakozik stb.
„Érintkezés nélkül” – az érintkezés közvetlen előzményi oka az érzésnek. Az érintkezés hat alapja jelenti a közvetlen okát magának az érintkezésnek csakúgy, mint a forgatag összes szenvedésének. A hat alap keletkezésének stb. a megértése úgy, amint ezek valójában vannak, képezi a közvetlen okát a kiábrándulásnak (nibbidā), a szenvedélyektől való megszabadulásnak (virāga) stb., le egészen a nem-kötődés révén elért parinibbānáig.
Az, hogy a Magasztos elvágta a létesülés pórázát, közvetlen oka mindentudásának, valamint a nem-kötődésen keresztül elért parinibbānájának.
5. Az általános jellegzetesség átadási módja
(lakkhaṇahāra)
A neheztelés stb. említése a haragot, rosszindulatot, befeketítést, arroganciát, irigységet, fösvénységet, szemtelenséget, és mások lekicsinylését is magában foglalja, ugyanis mindezek egyetlen általános jellegzetességnek rendelhetők alá, amennyiben valamennyien a taszítódás tudatosztályába (paṭighacittuppāda) tartoznak.
Az örvendezés stb. említése viszont a sóvárságot, jogosulatlan mohóságot, önhittséget, erőszakosságot, hiúságot és hanyagságot is magában foglalja, ugyanis mindezek egyetlen általános jellegzetességnek rendelhetők alá, amennyiben valamennyien a mohóság tudatosztályába (lobhacittuppāda) tartoznak.
Visszatérve ismét a neheztelésre, ennek említése az egyéb testi csomókat és akadályokat is magában foglalja, mivel mindezekben közös az az általános jellegzetesség, hogy csomók, illetve akadályok.17 Az örvendezés említése pedig magában foglalja az érintkezést és a lelki-szellemi képződmények csoportjának többi tényezőjét is, mivel mindezek közös általános jellegzetessége a képződmények csoportjához tartozás.18
Az erény említése a magasabb tudatállapotok és a magasabb bölcsesség gyakorlását is magában foglalja, mivel ezek közös általános jellegzetessége, hogy valamennyien magasabb gyakorlatformák. Az érzékek visszafogását az erények részeként kell kezelni.
A nézetek említése a kötődés többi típusát is magában foglalja, mivel ezekben közös az az általános jellegzetesség, hogy valamennyien a kötődés sajátos formái.
Az érzések említése a tapadás többi csoportját is magában foglalja, mert ezekben közös az az általános jellegzetesség, hogy valamennyien tapadási halmazatok. ugyanígy mivel az érzés a szellemi tartalmak alapjai (dhammāyatana) és a szellemi tartalmak elemei (dhammadhātu) között is szerepel, említése utalást jelent az összes többi elemre és érzékelési alapra is, amelyek a belátó megragadás (sammasana) körébe kerülhetnek, hiszen mindezekben közös az az általános jellegzetesség, hogy valamennyien érzékelési alapok, illetve elemek.
Amikor a szöveg az „akik nem tudnak és nem látnak” szavakkal a nem-tudásra utal, ennek említése a többi gyökeret, rongáltságot, gócot, köteléket, akadályt stb. is magában foglalja, mivel mindezekben közös az az általános jellegzetesség, hogy valamennyien ugyanabba a csoportba – a gyökerek stb. közé – tartoznak. Ugyanez érvényes a szomjjal kapcsolatos utalásokra vonatkozóan, pl. abban a mondatban, hogy „a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.”
Az érintkezés említése – pl. az „ezt is az érintkezés kondícionálja” mondatban – az észlelést, a lelki-szellemi képződményeket és a tudatot is magában foglalja, mivel mindezek közös általános jellegzetessége, hogy valamennyien halmazatok, továbbá a szennyeződések (vipallāsa) okai.
Az érintkezés hat alapjának említése a halmazatokat, képességeket, elemeket stb. is magában foglalja, mivel mindezekben közös az a jellegzetesség, hogy valamennyien az érintkezés kialakulásának oki alapjául szolgálnak, és a belátó megragadás körébe vonhatók.
Végül a létesülés pórázának említésével az olyan rongáltságokra is történik utalás, mint amilyen a nem-tudás stb., hiszen mindezek közös jellegzetessége, hogy a forgatag gyökerét képezik.
6. A négyes elrendezés szerinti átadás módja
(catubyūhahāra)
(i) A forrás (nidāna). E tanítás forrását azok a lények jelentik, akik már alkalmasak a képzésre, azonban akik tudatát mégis elbizonytalanítja a dicséret és szidalom; akik nem tartózkodnak még a hibás életmódoktól; akik olyan hibás nézetekhez ragaszkodnak, mint amilyen az örökkévalósági elképzelés stb.; akik nem érzékelik a tökéletesen megvilágosodott Buddha nemes minőségeinek zamatát, mert nem alapozták még meg magukban az erény stb. gyakorlásának csoportját.
(ii) A cél (adhippāya). A Magasztos által szem előt tartott cél a következő: „Hogyan tudnának ezek a lények megszabadulni a fentebb említett hibáktól, és magukat a saját és mások jóllétének szentelni a gyakorlás helyes ösvényének követésével?”
(iii) Nyelvi sajátosságok (nirutti). Ez a rész a szavak levezetésével foglalkozik. A kommentárban előforduló szófejtések alapján ezt könnyű elképzelni. Itt nem bocsátkozunk bele jobban a kérdésbe, nehogy túlzottan elvesszünk az apró részletekben.
(iv) Sorrendiség (sandhi). A sorrendiség hatféle: (a) a szavak egymásra következése (padasandhi); (b) a szavak értelmének egymásra következése (padatthasandhi); (c) a kifejtés egymásra következése (niddesasandhi); (d) az előadás sorrendisége (nikkhepasandhi); (e) a sutta sorrendisége (suttasandhi); (f) a tanítás egymásra következése (desanāsandhi).
(a) A »szavak egymásra következése« az egyik szó és a másik szó közötti kapcsolatot jelenti [pl. a »szidalmaznak« és az »engem« szó között (az 5. bekezdésben).]
(b) A »szavak értelmének egymásra következése« alatt az egyik szó jelentése és a másik szó jelentése közötti kapcsolatot kell érteni [pl. az »engem« szó által jelzett Magasztos, és a »szidalmaz« szó által kifejezett jelenség között, ti. hogy mások nem nemes minőségeket tulajdonítanak neki.]
(c) A »kifejtés egymásra következése« több szakaszból álló suttáknál az egymás után következő szakaszok közötti összefüggést, egy szakaszból álló suttánál pedig a sutta korábbi és későbbi részei közötti összefüggést jelenti. Ez illusztrálható pl. a Mester „Nos, bhikkhuk, ha mások szidalmaznak engem” kezdetű tanítása, valamint a vándoraszkéta Suppiya által elmondott szidalmak kapcsolatával; a Mester „Ha pedig, bhikkhuk, mások dícsérnek engem” kezdetű tanítása és az ifjú Brahmadatta által mondott dicsérő szavak közötti kapcsolattal; vagy pl. a Mester „Vannak, bhikkhuk, más dhammák, amelyek mélyek, nehezen megláthatók…” kezdetű tanítása és a bhikkhuk által mondott dícséret kapcsolatával.
(d) Az »előadás sorrendisége« már korábban magyarázatot nyert, a sutták előadásának négyféle lehetséges indokával foglalkozó részben.19
(e) A »sutta sorrendisége« már a kommentárban megvilágításra került.20 Ezt az elemzés három típusba sorolhatja, vagyis lehet kérdezésen alapuló sorrendiség, hajlamon alapuló sorrendiség és a tanítás természetes szerkezete által megkívánt sorrendiség.
(f) A »tanítás egymásra következése« az (ebben a suttában elhangzott) tanítás és a (más suttákban elhangzott) tanítás közötti összefüggéseket jelenti. Ezt a következő néhány példával lehet illusztrálni.
Az a tanítás, hogy „Ha mások szidalmaznak engem, …nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a gyűlöletnek”, a fűrész hasonlathoz kapcsolódik: „Nos, bhikkhuk, ha valakit közületek a rablók kétkarú fűrésszel apránként feldarabolnának, és az illető akár a legcsekélyebb haragot is érezné szívében, akkor nem mondhatná magát az én tanításom követőjének” (M. 21.).
„Csak saját magatok számára állítanátok akadályt” – ez ahhoz a tanításhoz kapcsolódik, hogy „A lények saját kammájuk tulajdonosai, saját kammájukat öröklik” (M. 135.).
„Vajon képesek lennétek-e felismerni, hogy állításaik igazak-e, vagy hamisak?” – ez azzal a tanítással függ össze, hogy „A mérges ember nem érti az értelmet” (A. VII. 6. 11.).
„Ha pedig mások dícsérnek engem, …nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek az… ujjongásnak” – ez a tutaj hasonlatára rímel: „Még az (üdvös) dhammákat is el kell hagyni, bhikkhuk, még sokkal inkább, mint a (nem üdvös) dhammákat” (M. 22.).
„Csak a saját magatok számára állítanátok akadályt” – ez ahhoz a tanításhoz kapcsolódik, hogy „A mohó ember nem érti az értelmet” (It. III. 4. 9.).
„Apró és jelentéktelen dolgok, a puszta erkölcsi kiválóság …kisebb részletei” – ez azokkal a tanításokkal hozható összefüggésbe, amelyek kimutatják az erény alsóbbrendűségét a jhānákhoz képest, amennyiben már az első jhāna gyümölcse és jótékony hatása is felülmúlja a puszta erkölcsi tökélyt. Például: „Amikor belépünk az első jhānába és ott időzünk –nos, brahmin, olyan áldozat ez, ami kevésbé nehéz és kevesebb bonyodalommal jár, mint a korábbi áldozatok, gyümölcse és jótékony hatása mégis felülmúlja azokét” (D. 5.).
„Elhagyván az élet pusztítását” – ez az olyasfajta tanításokhoz kapcsolódik, mint pl. „A Gotama remete erényes, gyakorolja a magatartás üdvös módjait” (D. 4.).
„Vannak más dhammák, amelyek mélyek” stb. – ez azokkal az egyéb szövegekkel hozható kapcsolatba, amelyek a Buddha-tudás rendkívüliségét illusztrálják, jelezvén az általa átvilágított dhammák mérhetetlen tárgykörét. Például: „Ez az általam felfedezett Dhamma valóban mélységes” stb. (M. 26.).
„Vannak, bhikkhuk, remeték és brahminok, akik múltról spekulálók… jövőről spekulálók” – ezek a Pañcattaya Sutta tanításával21 kapcsolhatók össze. Az a bekezdés pedig, hogy „Megértvén az érzések keletkezését… a Tathāgata a nem-kötődés révén megszabadult” –, (ugyanennek a suttának) arra a tanítására rímel, hogy „Mindez durva és kondícionált. A képződmények azonban megszüntethetők. Miután megértette, hogy van ezektől menekülés, és realizálta az ezektől való menekülést, a Tathāgata túljutott mindezeken.”
„Ez csak azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak, csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága” – ez a következő tanítással függ össze (megint ugyanabból a suttából): „Hogy e tiszteletreméltóak hiedelmektől, rokonszenvtől, mendemondáktól, okoskodástól, ráhagyó elfogadástól független, tiszta és világos személyes tudással rendelkeznének (tanaik vonatkozásában), az nem létezik. És mivel nincs tiszta és világos személyes tudásuk (tanaik vonatkozásában), a tudás bármely szeletét illetően (tesznek is kijelentéseket) e tiszteletreméltó remeték és brahminok, bizonyosak lehetünk benne, hogy ez pusztán kötődés az ő részükről.”
„Ezt is az érintkezés kondícionálja” – ez a következő tanításokkal hozható összefüggésbe: „A szemtől és a látható formáktól függően keletkezik a látási tudat. E három egybeesése az érintkezés. Az érintkezés, mint feltétel nyomán érzés keletkezik; az érzés, mint feltétel nyomán létesül a vágy; a vágy, mint feltétel nyomán pedig tapadás keletkezik” (S. II. 9. 4.); vagy „Ezek a dhammák, barátaim, a vágyban gyökereznek, a figyelem által keletkeznek, az érintkezés alá sorolhatók, és az érzések irányába tendálnak” (A. VIII. 9. 3.).
„Amikor, bhikkhuk, a szerzetes megérti az érintkezés hat alapját” – ez a következő tanítással kapcsolódik: „Amikor, Ānanda, a szerzetes nem tekinti az érzést önmagának, sem az észlelést, sem a lelki-szellemi képződményeket, sem a tudatot, – szóval ha nem tekinti ezeket így, akkor nem kötődik többé semmihez a világon. Nem kötődvén nem lesz izgatott, és mivel mentes az izgatottságtól, belül eléri a nibbānát” (ismeretlen forrás).
„Mindezek fennakadnak e háló hatvankettes felosztásában” – ez az alábbi tanítással van összhangban: „Bárki is hirdeti (ezeket a nézeteket), csak olyan nézeteket hirdethet, amelyek beletartoznak ebbe az öt csoportba, vagy azok valamelyikébe” (M. 102.).
„Teste felbomlása után… az istenek és emberek nem fogják többé látni őt” – ez a következő tanítással kapcsolható össze:
Amint a szélbe vetett láng, Upasiva – szólt az Úr,
Ellobban, s nem lép többé tapasztalásunk körébe,
A szabaddá vált, képződményektől eloldódott bölcs
Célba ér, és tapasztalás többé nem érintheti.
(Sn. V. 1074)
7. Az átvitel átadásának módszere
(āvattahāra)
A „nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a neheztelésnek” stb. kifejezéssel a türelem és szelídség elvével összhangban történő cselekvés is (bemutatásra kerül). A türelemmel együtt viszont e gondolat magában foglalja azt a hitet és bölcsességet is, ami képessé tesz valakit arra, hogy a mások rossz tettei által előidézett fájdalmat elviseljük; a szelídség pedig az erényt foglalja még magában. A hit (és a bölcsesség) említése a hit (és bölcsesség) képességeit is felidézi (avattati), a megvilágosodás összes többi összetevőjével22 együtt. Az erény említése pedig a megbánástól való mentességet és az erény többi jótékony hatását23 idézi fel.
A „tartózkodik az élet pusztításától” stb. kijelentések a szorgalomban élést is (kifejezik). Ezzel a tan szellemében történő szent élet egésze felidéződik. A mérhetetlen tárgyterületet felölelő dhammák említésekor a legmagasabb megvilágosodás magasztalásáról van szó. A legmagasabb megvilágosodás ugyanis egyfelől a rongáltságok felszámolásának tudása, aminek közvetlen előzményi oka a korlátok nélküli tudás, másfelől ez maga a korlátok nélküli tudás, aminek közvetlen előzményi oka a rongáltságok felszámolásának tudása. Ezzel viszont az összes Buddha-minőség, mint pl. a tíz hatalom stb. is felidézésre kerül.
Az örökkévalósági stb. elképzelések említése a nem-tudást és a szomjat is implikálja. Ez viszont felidézi a saṁsāra kezdet nélküli forgatagát. Az érzések keletkezésének stb. a tudati átvilágítása úgy, amint ezek valójában vannak, jelzi, hogy a Magasztos megtisztította a tökéletes megértés mindhárom fajtáját.24 Ez viszont felidézi a Magasztos összes pāramī-it, élükön a bölcsesség tökéletességével (paññāpāramī). Az „akik nem tudnak és nem látnak” szavak, amelyek a nem-tudásra utalnak, egyszersmind a nem bölcs módon történő reflektálást is felidézik. Ez viszont maga után vonja mindazokat a dhammákat, amelyek a nem bölcs módon történő reflektálásban gyökereznek. A „sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága” szavak, amelyek a vágyra vonatkoznak, a vágyban gyökerező kilenc dhammát25 is felidézik. Az „ezt is az érintkezés kondícionálja” szavak azt fejezik ki, hogy az örökkévalósági stb. nézetek hirdetésére bizonyos feltételek függvényében kerül sor. Ez viszont felidézi a mulandóság, szenvedés és én-nélküliség hármas jellegzetességét. Az érintkezés hat alapjának megértése, úgy, amint azok valójában vannak, a megszabadulás megvalósítására mutat rá. Ez viszont magában foglalja a hét megtisztulást.26 A „Tathāgata teste elmetszett létesüléshez kötő pórázzal áll” szavak a szomj elhagyására utalnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Magasztos elhagyta az összes szennyeződést.
8. Az osztályozás átadási módja
(vibhattihāra)
A neheztelés és diadalmámor stb. nem üdvös dhammák; ezek közvetlen előzményi oka a nem bölcs módon történő reflektálás. Azok a dhammák viszont, amelyek révén az ember képes szívében nem teret engedni a neheztelésnek és a diadalmámornak stb., képes elhagyni ezeket – nos, az ilyen dhammák üdvösek. Ilyen dhammák a jóindulat stb., és ezek közvetlen előzményi oka a bölcs módon történő reflektálás. Ezek közül a neheztelés stb. csak az érzéki szférában fordulhat elő, a jóindulat viszont mind a négy síkhoz hozzátartozik. Ugyanígy az élet pusztításától való tartózkodás stb. lehet üdvös, vagy meghatározatlan; ezek közvetlen előzményi oka a szégyenérzet és az erkölcsi elrettenés. Azok, amelyek üdvösek ezek közül, egyaránt tartozhatnak az érzéki és a világfeletti szférához; a meghatározatlanok azonban kizárólag világfelettiek. Azok a dhammák, amelyekre a „Vannak, bhikkhuk, más dhammák, amelyek mélyek” stb. szavak utalnak, ugyancsak üdvösek, vagy meghatározatlanok lehetnek. Az ide tartozó üdvös dhammák közvetlen előzményi oka a kiemelkedéshez elvezető belátó megértés;27 a meghatározatlanok közvetlen előzményi oka pedig az ösvény, a belátó megértés, vagy az odafordulás. Ezek közül az üdvösek kizárólag világfelettiek; a meghatározatlanok pedig tartozhatnak az érzéki és a világfeletti síkhoz is. Az összes felsorolt nézet az érzéki szférához tartozó nem üdvös dhamma. Közvetlen előzményi okuk általánosságban a hibás meggyőződésekre irányuló, nem bölcs módon végzett reflexió. Ha azonban külön-külön nézzük őket, akkor az örökkévalósági elképzelések közvetlen előzményi oka az egység módszerének hibás alkalmazása annak következtében, hogy a gondolkodónak az (egymásra következő dhammák) kontinuitását nem sikerült felbontania (diszkrét összetevőire); ez racionális levezetésekhez, vagy múltbeli életek felidézéséhez is kapcsolódhat. A megsemmisülési elképzelések közvetlen előzményi oka viszont a sokféleség módszerének hibás alkalmazása annak következtében, hogy a gondolkodónak nem sikerül megértenie a (megjelenő dhammákra vonatkozó) ok-okozati összefüggéseket (egyazon általános kontinuum egymás utáni élet-kontinuitásai között); ez emellett a megfelelő figyelmi művelettel is kapcsolódhat. A többi nézet közvetlen előzményi okai ezek mintájára fogalmazhatók meg, az egyes esetek sajátosságainak megfelelően.
„Érzések” – nos, az érzések lehetnek üdvösek, nem üdvösek, vagy meghatározatlanok; ezenkívül tartozhatnak az érzéki síkhoz, a finom-anyagi síkhoz és az anyagtalan síkhoz. Közvetlen előzményi okuk az érintkezés. Az érzések keletkezésének stb. a tudati átvilágítása úgy, amint ezek valójában vannak, az ösvény tudását képezik; a nem-kötődés révén történő megszabadulás pedig a gyümölcsöt. E dhammák osztályozását ugyanúgy kell elvégezni, mint ahogyan azt a »mély dhammákról« szóló szakaszban tettük. A nem-tudás és a szomj az érzéki körhöz tartozó nem üdvös dhammák. Ezek közül a nem-tudás közvetlen előzményi oka a rongáltságok, vagy a nem bölcs módon történő reflektálás; a szomj közvetlen előzményi oka viszont az, hogy valamely lény kielégülést észlel a béklyóknak alávetett dhammákban. „Ezt is az érintkezés kondícionálja” – itt az érintkezésre vonatkozóan ugyanúgy kell elvégezni a dhammák osztályozását stb., mint ahogyan azt az érzésre vonatkozóan tettük. Hasonló módon lehet eljárni az érintkezés alapjaihoz stb. tartozó dhammák osztályozásánál is, alkalmazva az eljárást az egyes esetek sajátosságaihoz.
9. A megfordítás átadási módja
(parivattahāra)
Ha valaki nem enged teret szívében a neheztelésnek stb., akkor ez a saját és mások jóllétére irányuló gyakorlatot eredményez, amennyiben a türelem és szelídség erősítésével fejleszti a reflektáló és meditációs erőket. Ha azonban megengednénk, hogy neheztelés stb. támadjon bennünk, akkor ez csúnyaságot, rosszérzést, a jóllét és a tisztelet elvesztését, másokkal szembeni elzárkózást eredményezne, és végül pokolbéli szenvedésekhez vezetne.
Az élet pusztításától stb. való tartózkodás azoknak a nemes állapotoknak a teljes sorozatát28 eredményezi, amelyek a lelkifurdalástól való mentességgel veszik kezdetüket. Az élet pusztítása stb. viszont a nem nemes állapotok egész sorozatát eredményezi, kezdve a lelkifurdalással.
A mérhetetlen tárgykört felölelő tudás, a minden megismerhető valódi természetének megértésével együtt segíti a képzendő lényeket abban, hogy alkalmasságuknak megfelelően realizálják az olyan megkülönböztetett minőségeket, mint amilyen pl. a (hármas) tudás, a (hat) abhiññā, stb. Az olyan tudás azonban, amely nem ölel fel mérhetetlen tárgyköröket, hanem a tudható tekintetében behatárolt, nem képes segítséget adni a fent említett megkülönböztetett minőségek kifejlesztésében. Az örökkévalósági, illetve megsemmisülési elképzelés két véglete irányába hajló nézetek egyike sem tud túlhaladni a »személyiség partján« (sakkāyatīra), mert nem képesek megszabaduláshoz vezetni (aniyyānikasabhāvattā). A középúthoz tartozó tökéletes létszemlélet azonban, annak velejáróival együtt29 túlhatol a »személyiség partján«, és egy távolabbi partra (ti. a nibbānába) jut el, ugyanis ennek éppen az a legbensőbb természete, hogy a megszabadulás felé visz.
Az érzések keletkezésének stb. a tudati átvilágítása úgy, amint ezek valójában vannak, a nem-kötődés révén bekövetkező megszabadulást eredményezi, mivel mindez az úthoz tartozik. Az érzések keletkezésének stb. az át nem világítása viszont a saṁsāra börtönében való fogságot eredményezi, ugyanis ez a kamma-képződmények előfeltételeként működik.30
Az érzések valódi természetét elfedő hamistudat az érzések élvezését eredményezi. Az (érzések) olyan módon történő megértése viszont, amint ezek valójában vannak, az érzésekből való kiábrándulást és az azokon való felülemelkedést eredményezi. A szomj, összefonódva a hibás meggyőződések nem bölcs módon történő reflektálásával, a nézetek sokrétű hálójának kivetéséért felelős. A szomjnak az első ösvény (vagyis a folyóba lépés ösvénye) segítségével történő kiirtása feltekeri a nézetek e hálóját.
Az érintkezés az örökkévalóság stb. hirdetésének az előfeltétele, mert érintkezés hiányában nem kerül sor (ezek hirdetésére).
Ha nem szűnnek meg az érintkezés alapjai stb. a nézetek köteléke által megbéklyózott gondolkodókban, akkor nem szűnik meg az érintkezés stb. sem, és így végülis nem ér véget a saṁsāra szenvedése. Az érintkezés alapjainak stb. az azok valódi természetével összhangban történő tökéletes megértése viszont valamennyi spekulatív nézet meghaladását eredményezi. Ha valaki nem jut el az érintkezés alapjainak stb. a tökéletes megértéséig, akkor nem fogja meghaladni az ilyesfajta nézetekhez való ragaszkodást.
A létesülés pórázának elmetszése a további egyéni formák (attabhāva) nem-teremtődését eredményezi. Mindaddig azonban, amíg a létesülés póráza nem kerül elmetszésre, a létesülések egymásra következő ciklusai a jövőben is folytatódnak.
10. A szinonimák átadási módja
(vevacanahāra)
(Mivel ez a módszer egyszerűen abból áll, hogy szinonimákat ad a szövegben előforduló szavakra, itt kihagytuk).
11. A részletező leírás átadási módja
(paññatti)
A neheztelés annak alapjai szerint írható le, s ezeket tíz, vagy tizenkilenc típusba szokás sorolni. A nemtetszés a vizsgálódás tárgyainak (upavicāra) hat típusa szerint osztályozható. Az ujjongás az elragadtatás stb. kilenc típusának megfelelően írható le; szinonimája, az elragadtatás pedig ötféle lehet, úgymint kisebb (pillanatnyi, viharos, felemelő, és átható). Az örvendezés a vizsgálódás tárgyának megfelelően hatféle lehet. Az erény igen sokféleképpen részletezhető – például mint elkerülendők és követendők stb. A tárgykörét tekintve mérhetetlen tudás négy-, vagy tizenkétféle a tudatosztályoknak megfelelően; ha azonban tárgyterülete szerint próbáljuk leírni, akkor igen sokféle lehet. A nézetek a hatvankettes osztályozásnak megfelelően írhatók le, mint örökkévalósági stb. elképzelések; ha azonban tartalmukat tovább bontjuk, akkor még rengeteg típust lehetne felállítani. Az érzést hatos, száznyolcas, vagy számtalan típus szerint lehet osztályozni. keletkezése és elmúlása egyaránt ötféle lehet. Az (érzésekben tapasztalható) kielégülés kétféle; nem kielégítő voltuk háromféle; a tőlük való menekülés pedig egyfajta, vagy négyféle lehet. A nem-kötődés révén elérhető megszabadulást kétféleként lehet jellemezni.
A nem-tudást, amire az »akik nem tudnak és nem látnak« kifejezés utal, tárgyterülete szerint oszthatjuk négy, vagy nyolc alosztályra. A szomj viszont, amire a »sóvárgásban elmerültek« kifejezés utal, hatos, száznyolcas, vagy számtalan típus szerint osztályozható. Az érintkezésnek hatféle típusa létezik, alátámasztásának megfelelően. A tapadás, vagy kötődés négyféle lehet; a létesülés kettő, vagy sokféle; a születést szinonimái szerint írhatjuk le hétféleképpen; az öregedés ugyanígy hatféle, a halál pedig nyolc, vagy kilencféle lehet. A bánatot mint ötfélét jellemezhetjük, a siránkozást hatféleképpen, a gyászt mint négyfélét, s a kétségbeesés ugyancsak négyféle lehet. A »megérti az… eredetét« kifejezés a forrást jellemzi. Az, hogy „megérti… úgy, amint ezek valójában vannak”, azt jelenti, hogy tökéletesen érti a szenvedést, elhagyta annak forrását, realizálta annak megszüntetését, és végigjárta az (annak megszüntetéséhez vezető) ösvényt. „Mindezek fennakadnak (e hálóban)” stb. – ez azt fejezi ki, hogy a tanítás valamennyi nézetet magában foglalja. Az „elmetszett létesüléshez kötő pórázzal áll” kifejezés a parinibbāna két fajtáját jellemzi.
Ugyanígy a nehezteléssel kezdődő üdvös és nem üdvös dhammák a forrás stb. megjelöléseként is elemezhetők; továbbá a neheztelés kezelhető úgy is, mint a rosszakarat szinonimája, a nemtetszés mint a szomorúság szinonimája és így tovább.
12. A kapcsolódás átadási módja
(otaraṇahāra)
A neheztelés és gyűlölet említése a lelki-szellemi képződmények egész halmazatát magában foglalja; a nemtetszés említése pedig az érzések halmazatára utal. Ez a személyiség összetevőin keresztül történő kapcsolódási mód. Továbbá a neheztelés említése a szellemi tárgyak alapját, a szellemi tárgyak elemét, a szenvedés igazságát, és a szenvedés eredetének az igazságát is kifejezi. Ez az érzékelési alapokon, elemeken és igazságokon keresztül történő kapcsolódás (a tan egészéhez).
A nehezteléssel stb.-vel együtt felmerülő nem-tudás azoknak a közvetlen előzményi, érintkezési, közvetlenül megelőző döntő alátámasztási, kizárási és eltűnési feltétel értelmében előfeltétele. A nem közvetlenül előttük felmerülő nem-tudás azonban csak a döntő alátámasztás értelmében képezi azok előfeltételét.
Hogy a szomj, a tapadás stb. és az érintkezés stb. miképpen működnek, mint előfeltételek, azt az egyes eseteknek megfelelően lehet leírni annak függvényében, hogy (az általuk kondícionált állapotok) együtt merülnek-e fel velük, vagy sem. Egyes tényezők túlsúlyossági feltételként, mások kammikus feltételként, ismét mások táplálék-, képesség-, vagy jhāna-feltételként jelentkeznek, s vannak olyanok is, amelyek ösvény-feltételek. E különbségtételről nem szabad megfeledkezni. Ez a kondícionált keletkezésen keresztül történő kapcsolódás.
Az ujjongás stb. esetében ugyanilyen módon írható le a személyiség-összetevőkön stb. keresztül történő kapcsolódás módja.
Továbbmenve, az élet pusztításától való tartózkodás erény, ami szándékból és annak tudati kísérőjelenségeiből, pl. jóindulatból stb. áll. Az élet pusztítása stb. csak szándékból áll. Ezek, valamint az olyan őket segítő dhammák, mint amilyen pl. a lelkiismeretesség, kedvesség, stb. a lelki-szellemi képződmények csoportjába, a szellemi tárgyi alapok közé stb. tartoznak. Ez a személyiség-összetevőkön stb. keresztül történő kapcsolódás, a fentebb megadott módszernek megfelelően. Ugyanez az eljárás alkalmazható a tudásra, nézetekre, érzésre, nem-tudásra, vágyra stb. is. Azok az utalások, amelyek a menekülésre és a nem-kötődés révén történő megszabadulásra vonatkoznak, a nem kondícionált elemet fogalmazzák meg; itt a kapcsolódás az elemeken keresztül érhető tetten.
Az a szövegrész, hogy „megértvén… úgy, ahogy azok valójában vannak, a Tathāgata… a nem-kötődés révén megszabadult” –, a Magasztos öt öszszetevőjét (erény, koncentráció, bölcsesség, megszabadultság és a megszabadulás tudása és látomása), valamint megvilágosodásának harminchét alkotóelemét fejezi ki, amely utóbbiak az éberség négy megalapozásával veszik kezdetüket. Ezek a megfelelő címszavak alatt kapcsolhatók (a tan fő gondolataihoz). Az a megfogalmazás, hogy „ezt is az érintkezés kondícionálja” –, a nézetek hirdetésének kondícionált természetére hívja fel a figyelmet, és a mulandóság tényén keresztül kapcsolódik (a tan egészéhez); a jelzett dhammák természetét illetően pedig a kondícionált keletkezés megvilágításai közé illeszthető. A mulandóban szükségképpen bennerejlő szenvedés és én-nélküliség a vágytalanság, illetve az üresség tanán keresztül kapcsolódhat. A fennmaradó kifejezésekre vonatkozóan ugyanezt a módszert lehet alkalmazni.
13. A tisztázás átadásának módja
(sodhanahāra)
„Ha mások szidalmaznak engem” – ez a kiindulópont (ārambha). „Szidalmazzák a Dhammát, vagy szidalmazzák a Sanghát” – ez a fogalmak tisztázása (padasuddhi), nem pedig a kiindulópont tisztázása. „Nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a neheztelésnek” stb. – ez egyszerre a fogalmak és a kiindulópont tisztázássa. Az ellentétes esetre vonatkozó szövegrész ugyanígy értelmezhető.
„Csak apró és jelentéktelen dolgok”, stb. – ez a kiindulópont. „És melyek ezek?” stb. – ez egy kérdés. „Elhagyván az élet pusztítását” stb. – ez a fogalmak tisztázása, nem pedig a kiindulópont tisztázása, s nem is a kérdés elintézése. „Ezek azok az apró és jelentéktelen dolgok” stb. – ez a kérdés elintézése, a fogalmak tisztázása és a kiindulópont tisztázása egyszerre.
„Vannak, bhikkhuk, más dhammák” stb. – ez a kiindulópont. „És melyek ezek a dhammák?” stb. – ez egy kérdés. „Vannak remeték és brahminok”, stb. – ez is kiindulópont. „És minek tulajdoníthatóan?”, stb. – ez kérdés. „Az ilyen módon összpontosított tudata segítségével” stb. – ez a fogalmak tisztázása, de nem tisztázása a kiindulópontnak, s nem elintézése a kérdésnek. „Ezek azok a remeték és brahminok” stb. – ez a fogalmak tisztázása, a kérdés elintézése és a kiindulópont tisztázása egyszerre.
Ugyanilyen módon írható le a kiindulópont stb. minden egyes esetben.
14. A kifejezésmódok átadási módja
(adhiṭṭhānahāra)
A »szidalom« általános kifejezés (sāmaññato adhiṭṭhānaṁ). Amennyiben felbontás nélkül tekintjük, akkor ez a »szidalmaznak engem«, »szidalmazzák a Dhammát« és »szidalmazzák a Sanghát« különös kifejezések (visesavacana) (elvonatkoztatása). A világos oldalra (vagyis a dícséretre) vonatkozóan ugyanezt a módszert kell alkalmazni.
Az »erény« általános kifejezés. Amennyiben felbontás nélkül tekintjük, akkor ez az »élet elpusztításától való tartózkodás« stb. különös kifejezéseknek (az elvonatkoztatása).
A »más dhammák« stb. általános kifejezés. Amennyiben felbontás nélkül tekintjük, akkor ez a »Tathāgata érti ezt« stb. különös kifejezések (elvonatkoztatása).
A »múltról spekulálók« stb. általános kifejezés. Amennyiben felbontás nélkül tekintjük, akkor ez az »örökkévalóság-hívők« stb. különös kifejezések (elvonatkoztatása).
Ugyanilyen módon kell megkeresni az általános és a különös megfogalmazási módokat minden egyes esetben.
15. A szükséges háttér átadási módja
(parikkhārahāra)
A neheztelés stb. oka (hetu) a neheztelés tizenkilenc alapja, mint pl. az a gondolat, hogy „ő megsértett engem” stb.31 A tárgy iránti túlzott vonzódás az oka az ujjongásnak stb. Az erény oka viszont a szégyenérzet és az erkölcsi elrettenés, olyan egyéb kiválóságokkal együtt, mint pl. a vágyak visszafogottsága, stb. A »mélynek« stb. jellemzett dhammák okai a pāramī-k, különösen a bölcsesség tökéletessége (paññāpāramī). A nézetek okai általában a rossz emberek társaságában tartózkodás, a téves tanítások meghallgatása, és a hibás meggyőződésekre irányuló, nem bölcs módon történő reflektálás. Ezenkívül az örökkévalósági elképzelések esetében különösen erős ok a múltbeli életek felidézése, és így tovább. Az érzés okai a nem-tudás, a szomj, a kamma és az érintkezés. A nem-kötődés révén bekövetkező megszabadulás oka a nemes ösvény. A (nézetek) hirdetésének oka a nem bölcs módon történő reflektálás. A szomj (vágy) oka az, hogy a kielégülést tartjuk szem előtt a béklyóknak alávetett dhammákban. Az érintkezés oka az érintkezés hat alapja, e hat alap oka pedig a szellemiség és anyagiság (nāmarūpa). A létesülés pórázának elmetszésére pedig a tisztaság kifejlesztésével kerülhet sor.
16. Az összehangolás átadási módja
(samāropanahāra)
A „nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a neheztelésnek” stb. kifejezések a türelem kifejlesztését világítják meg; a „csak apró és jelentéktelen dolgok” stb. kifejezések a szelídség magas szintjét mutatják be; a „vannak más dhammák” stb. szövegrész pedig a tudás magasiskolájára utal. Az a két mondat, hogy „Mivel mentes a félreértéstől, önmagában realizálta a tökéletes nyugalom és béke állapotát”, illetve „Megértvén az érzések keletkezését stb. úgy, ahogy azok valójában vannak, a Tathāgata… a nem-kötődés révén megszabadult”, egyszerre fejezi ki a Buddha tudás és megszabadulás feletti uralmát, valamint a koncentráció terén elért rendkívüli teljesítményét.
Mármost a türelemben elért fejlődés, amit a reflektálás erői visznek tökélyre, közvetlen előzményi oka a szelídség kifejlesztésének. A szelídség gyakorlása értelme szerint azonos magával az erénnyel. Ugyanígy az »élet pusztításától való tartózkodás« stb. az erény sajátos alesetei. Az erény közvetlen előzményi oka a koncentrációnak, a koncentráció pedig közvetlen előzményi oka a bölcsességnek. Az erény tökéletesíti a vétségek elhagyását és a hibás magatartás szennyezettségeinek elhagyását. A koncentráció a kényszerek elhagyását, az elnyomás általi elhagyást és a vágy szennyeződésének elhagyását emeli tökéletességre. Végül a bölcsesség a rejtett hajlamok elhagyását, a kiirtás általi elhagyást és a nézetek szennyeződésének elhagyását viszi tökélyre. Így e három csoport – az erény, a koncentráció és a bölcsesség – révén kiteljesedik a higgadtság és a belátó megértés fejlődése, s az elhagyás mindhárom fajtája tökéletessé válik.
Az öt módszer
(pañcavidhanaya)
1. Az élvezet visszafordításának módszere
(nandiyāvattanaya)
A „nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a neheztelésnek” stb. kifejezések a szomj és a nem-tudás csökkentésére hívják fel a figyelmet. Ha ugyanis érzelem és hamistudat áll fenn az én-ként, illetve eme én tulajdonaként felfogott tárgyak vonatkozásában, akkor alakulhat ki a neheztelés is, ami olyan gondolatokban jut kifejezésre, mint pl. „ő megsértett engem”, stb.
Továbbmenve, a „tartózkodik az élet pusztításától” stb., az „önmagában realizálta a tökéletes nyugalom és béke állapotát”, a „nem-kötődés révén megszabadult”, a „megérti az érintkezés hat alapjának eredetét stb. …úgy, amint ezek valójában vannak” stb. megfogalmazások a szomj és a nem-tudás végső elhagyását mutatják be. A szomj és a nem-tudás megalapozásai (adhiṭṭhāna) azok az anyagi és nem anyagi dhammák, amelyek a szövegben saját természetük szerint kerülnek bemutatásra azokban a részekben, ahol pl. a »múltról spekulálókról« stb., vagy azokról esik szó, akik „nem tudnak és nem látnak” stb. A higgadtság (samatha) és a belátó megértés (vipassanā) ezek (mármint a szomj, illetve nem-tudás) ellentétei. A nekik megfelelő gyümölcsök a tudat általi megszabadulás (cetovimutti), illetve a bölcsesség általi megszabadulás (paññāvimutti).32
Mármost a szomj, vagy a szomj és a nem-tudás együtt alkotja az eredet igazságát. Az ezek megalapozásául szolgáló anyagi és nem anyagi dhammák a szenvedés igazságát jelentik. Elő nem fordulásuk a megszüntetés igazsága; az ösvény igazsága pedig az a higgadtság és belátó megértés, amely ezt a megszüntetést realizálja. Ez alkotja a négy igazság szerint történő értelmezést.
A szomj említése a nem üdvös dhammák egész tömegét foglalja magában, néhány ezek közül mutatóba: képmutatás, ravaszkodás, önteltség, fennhéjázás, hiúság, nemtörődömség, gonosz vágyak, ördögi cimboraságok, a szégyenérzet és az erkölcsi elrettenés hiánya stb. A nem-tudás említése pedig az olyan nem-üdvös állapotok tömegét is ide kapcsolja, mint amilyen pl. az eltorzult reflexió, a harag, a rosszindulat, mások befeketítése, a zsarnokoskodás, az irigység, a fösvénység, a szemtelenség, az ellenségeskedés, a létezés-elképzelések, a nemlétezés-elképzelések stb. Az elmondottak megfordításából adódik, hogy az üdvös tényezőket a fentebbi felsorolások ellentétei alkotják, tehát pl. a képmutatás stb. hiánya; a torzítatlan reflexió stb. Ezenkívül az üdvös tényezők a higgadtság körébe tartozó tényezőkön keresztül is megközelíthetők, mint amilyen pl. a hit és bizalom képessége stb.; illetve a belátó megértés körébe tartozó olyan tényezőkön keresztül is, mint amilyen a mulandóság megértése stb.
2. A lóhere módszere
(tipukkhalanaya)
A „nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a neheztelésnek” stb. megfogalmazásokkal, valamint az élet pusztításától és a durva beszédtől való tartózkodással a gyűlöletmentesség került bemutatásra. A „nem szabad, hogy szívetekben teret engedjetek a diadalmámornak” stb. megfogalmazások, valamint a szemérmetlen élettől való tartózkodással a mohóságtól való mentesség került bemutatásra. Annak említése, hogy a Magasztos nem veszi el, amit neki nem önként adtak, mindkettőt kifejezi. „a Tathāgata érti ezt” – itt a hamistudattól való mentesség mutatkozik meg. A három üdvös gyökér tehát a három nem üdvös gyökér ellentéteként kerül bemutatásra, illetve olyan útmutatásokban nyer kifejezést, mint pl. hogy nem szabad szívünkben teret engedni a neheztelésnek stb. A három nem üdvös gyökérből a nem üdvös állapotok egész tömege levezethető, pl. a hibás magatartás három fajtája, a szennyeződések, a szégyenfoltok, a helytelen eszközök, a nem üdvös érzékletek és gondolatok, a gonosz dhammák stb. szerint. Az üdvös gyökerekből pedig az üdvös állapotok egész tömege fejthető ki, pl. a helyes magatartás három fajtájának, a megtisztulásnak, a helyes eszközöknek, az üdvös érzékleteknek és gondolatoknak, a bölcsesség fajtáinak, a jó dhammáknak, a koncentrációknak, a szabadulásra nyíló ajtóknak, a megszabadulásoknak stb. megfelelően.
Itt is lehet alkalmazni a négy igazságnak megfelelő értelmezést. Hogyan? A mohóság, vagy pedig az összes üdvös és nem üdvös gyökerek alkotják az eredet igazságát. A szenvedés igazságát az ezek által létrehozott tapadási halmazatok jelentik, amelyek ezek alapjaként és tárgyi hordozójaként működnek. [Utóbbiak elő nem fordulása a megszüntetés igazsága. A megszüntetést realizáló megszabadulások stb. pedig az ösvény igazságát jelentik.]
3. Az oroszlán játékának módszere
(sīhavikkīḷitanaya)
A neheztelés stb., illetve a diadalmámor stb. kerülésére vonatkozó felszólítás az éberségre hívja fel a figyelmet. Az ember ugyanis az éberségen keresztül ismeri fel a vétkes és a hibátlan állapotokat, ennek révén tudja felfedezni az előbbiekben rejlő veszélyeket és az utóbbiak áldásosságát, és ezen keresztül tudja elhagyni a vétkest és megvalósítani a hibátlant.
Továbbmenve a megélhetés hibás módjaitól való tartózkodás a heroikus erőt világítja meg. Heroikus erővel tudja ugyanis az ember szétoszlatni az érzéki vágy, a rosszakarat és az agresszió gondolatait. Az erő tökéletesítése az életmód megtisztításában megnyilvánuló erény (eszköze).
Az élet pusztításától stb. való tartózkodás említése ismét az éberséget mutatja be. Az ember ugyanis az éberségen keresztül ismeri fel a vétkes és a hibátlan állapotokat, ennek révén tudja felfedezni az előbbiekben rejlő veszélyeket és az utóbbiak áldásosságát, és ezen keresztül tudja elhagyni a vétkest és megvalósítani a hibátlant. Ezért szokták azt mondani, hogy az éberség megnyilvánulása a tárgyi területtel való szembesülés (visayābhimukhabhāva).
„A Tathāgata érti ezt” – e rész a koncentrációt és a bölcsességet mutatja be. A bölcsességen keresztül érti ugyanis meg az ember a dolgokat úgy, ahogy azok valójában vannak; és az képes a dolgokat azok valódi természetének megfelelően meglátni, aki összpontosított.
A »maradandó«, »szilárd« stb. kifejezések azt a romlottságot mutatják be, ami a mulandó maradandónak tartásában nyilvánul meg (anicce niccan ti vipallāso). Az „(az én) a halál után változhatatlan és kizárólag boldog” stb., valamint „ezen a ponton éri el… a legmagasabb nibbānát itt-és-most” stb. szavak arra a romlottságra világítanak rá, amely a szenvedés örömtelinek tartásában jelentkezik (asukhe sukhan ti vipallāso). Az „el van látva és ki van elégítve az érzéki örömök öt fonalával” szavak a tisztátalan szépnek tartásában megnyilvánuló romlottságot mutatják be (asubhe subhan ti vipallāso). Végül mindazok a különféle nézetek, amelyek ezekben a bekezdésekben kerülnek bemutatásra, az én-nélküli én-nek tartásában megnyilvánuló romlottságot is példázzák (anattani attā ti vipallāso). Így lehet megvilágítani a négy romlottságot. Az éberség négy megalapozása ezek ellentéteként értelmezhető.33
Mármost az egyének a négyféle képességnek megfelelően négy típusba sorolhatók. Hogy-hogy? A vágyakozó vérmérsékletű (taṇhācarita) emberek kétfélék lehetnek, úgymint tompa képességűek és éles képességűek. A gondolkodó típusú (diṭṭhicarita) emberek között ugyanez a két fajta létezik. Az első ezek közül (a vágyakozó típusú tompa értelmű) az éberség segítségével tudja eloszlatni a tisztátalant szépnek mutató, romlott felfogást, s felismerni a test valódi természetét, úgy, amint az valójában van; s ezen keresztül tud belépni a helyesség körébe.34
A második típus (az éles képességekkel rendelkező vágyakozó vérmérsékletű) a szenvedéstelit élvezetesnek tartó rongált nézeteket veheti célba, s e rongáltságot oszlathatja el a heroikus erő segítségével. Ezt nevezik az »erővel történő visszafogásnak«, amire a következő mondat is céloz: „Egyetlen érzéki vágyra irányuló gondolat felmerülését sem tűri el” (M. 2.). A harmadik (a tompa képességű gondolkodó típus), aki főleg a mulandót hajlamos annak valódi természetével ellentétben maradandónak tartani, a higgadtság erején keresztül összpontosított tudattal világíthatja át a képződmények pillanatnyi voltát, annak valódi természete szerint. A negyedik (az éles képességű gondolkodó típus), akit a kontinuitás, a személyiség-tényezők, funkciók és tárgyak látszólag zárt egysége szokott megtéveszteni, főleg olyasfajta hibás meggyőződésekhez ragaszkodik, amelyek valamiféle énséget tételeznek fel abban, ami valójában nem én, hanem csak az érintkezéshez stb.-hez hasonló dhammák csoportosulása. Az ilyen személy a négy szegletű ürességre irányuló meditációval tudja kiküszöbölni hibás meggyőződését.35
Az említett négy romlottság maga után vonja a nem üdvös állapotok egész tömegét, így pl. a négy fekélyt, a szennyfoltokat, kötelékeket, testi csomókat, gonosz utakat, a szomj létesülését és a kötődés különféle típusait, a tudat hét állomását és a tökéletes megértés hiányát stb. Ugyanígy az éberség négy megalapozása az üdvös állapotok egész seregét idézi fel, közte a négy jhānával, a tiszta tartózkodási helyekkel, üdvalapokkal, boldogságban részesülő dhammákkal, a mérhetetlenekkel, a helyes vállalkozásokkal, a szellemi siker alapjaival stb.
A szépség észlelése és az öröm észlelése (a tisztátalanban, illetve a szenvedésteliben) alkotja az eredet igazságát, de az is lehet, hogy a négy romlottság együtt utal erre. Az ezek megalapozásául és tárgyául szolgáló öt tapadási halmazat jelenti a szenvedés igazságát. [Utóbbiak elő nem fordulása a megszüntetés igazsága; az ösvény igazsága pedig az éberség négy megalapozása stb., amelyek segítségével a megszüntetés megvalósítható.] Ez a négy igazság szerint történő értelmezés.
4. Az irányok felvázolásának módszere
(disālocananaya)
és
5. A kampó módszere
(ankusanaya)
A szöveg értelmével foglalkozó három módszer bemutatásával a kifejezésmód két elemzési módszere (vohāranaya) is bemutatást nyert. Az »irányok felvázolása« ugyanis úgy történik, hogy az előforuló dhammákat a jelentés értelmezésével foglalkozó három módszer kulcsfogalmainak megfelelően helyezzük el (samālocana). E dhammák (üdvös és nem üdvös típusokba történő) összefogása adja a »kampó módszerét.« Ezzel az öt módszert megmutattuk.
A rendeltetési mintázat (sāsanapaṭṭhāna)
A Tan tizenhatos felbontásában e suttát olyan tanításként osztályozhatjuk, amely a rongáltsággal, az erkölcsiséggel,36 és az adeptussal37 foglalkozik [elemzi ugyanis a szomj és a nézetek stb. rongáltságait, az erénnyel stb. szerezhető érdemeket, és az adeptusra jellemző erények csoportját stb..] Vagy pedig úgy osztályozhatjuk a suttát, mint ami a rongáltsággal, az erkölcsiséggel, a tudati áthatással és az adeptussal foglalkozik [a tentebb is említett tételek mellett ugyanis szóba kerül benne a tanítványra jellemző erények csoportja stb. is.]
A Tan rendszerezésének huszonnyolcas mintáját alkalmazva e suttát úgy kell besorolni, mint amely tárgykörét tekintve világi és világfeletti dolgokkal is foglalkozik; mondanivalója megfogalmazása lényeken és dhammákon keresztül is történik; ezen kívül foglalkozik a tudással és a megismerhetővel, a metafizikai látomással és a meditációs fejlődéssel, a Buddha tanával és a kívülállók tanításaival, a megválaszolhatóval és a megválaszolhatatlannal, az üdvössel és a nem üdvössel, a megengedhetővel és az elvetendőkkel, valamint a dícsérő beszéddel.
