A Dhammapada a Páli Kánon része. A Szutta-pitaka öt nagy gyűjteménye közül az utolsó, a Khuddaka-nikája tartalmazza. A buddhista hagyomány szerint a Kánont az első zsinaton rögzítették, és a Dhammapada verseiben maga a Buddha szól hozzánk. Valószínűbb azonban, hogy ma ismert végső formáját valamikor a második zsinat és az Asóka uralkodása idején Pátaliputrában megtartott harmadik zsinat közötti időszakban nyerte el.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Kánon egyes részei nem származhatnak korábbi időkből. Figyelembe véve az Indiában a Rigvéda kora óta rendelkezésre álló hihetetlenül hatékony memorizációs technikákat, a Kánon lejegyzési illetve keletkezési ideje között jelentős eltolódás lehetséges. Annyit mindenesetre biztonsággal állíthatunk, hogy a Dhammapada ma ismert formájában minden valószínűség szerint a Harmadik Zsinat előtt keletkezett.
A Dhammapada 423 időmértékes versből áll. A versmértékek többnyire a szanszkrit anustubh és tristubh páli változatai. Az anutthubbha négy darab nyolcszótagú sorból áll. Védikus formájához hasonlóan ritmikai szempontból csak a kadencia pár szótagja rögzített. A tutthubha tizenegy szótagú sorokból áll, a negyedik vagy ötödik szótag végén cezúrával, és az anutthubhá-nál valamivel szigorúbb időmértékkel. A sokféle forrásból származó versek némelyike a szútrák szárazabb stílusában íródott, míg mások éppen emelkedett költőiségükkel tűnnek ki.
Kötetünkben meg sem kíséreltük e heterogén szöveget egységes formába erőltetni, bár a páli szöveg verselése bizonyos formai szempontok alapján viszonylag egységesnek tűnhet. Világosan kell azonban látnunk, hogy a Dhammapada nem önmagáért való költészet, hanem költői szépséggel megfogalmazott szentirat. A fordító minden tőle telhetőt megtett, hogy a szövegek emelkedett mondanivalóját, szakrális tartalmát a lehető legnagyobb hűséggel visszateremtse.
A Rigvéda korának látói csodálatos himnuszokban énekeltek a Rejtélyről, a szüntelen születésben és halálban levő világ mélyén meghúzódó, születetlen, halhatatlan, örök Egyről. A későbbi korokban ez a Tudás, elsősorban a hozzávezető út nemtudása miatt, veszendőbe ment. Ami maradt, az nem sokban különbözött az áldozattal – mint váltópénzzel – való kufárkodástól. Ilyen és ilyen áldozat bemutatásától ezt és ezt a jutalmat várták az emberek. Közben észrevétlenül elveszett a legfontosabb: az áldozat, a visszateremtés misztériuma.
Sziddhártha herceg – Suddhódana király fia – rátalált az útra, a régi szent risik útjára, s újra kihirdette a világ számára. A Dhammapada ennek a Buddha által hirdetett régi-új tannak a közérthető, számos hasonlattal és gyönyörű képpel illusztrált költői megfogalmazása. Szikár egyszerűségén és költői tisztaságán átragyog a Megvilágosodás dicsősége. Ebben az értelemben a buddhista hagyománynak megfelelően mi is a Beérkezett szavait tisztelhetjük benne.
1. Yamaka Vagga - Páros versek (1-20)
2. Appamāda Vagga - Éberség1 (21-32)
3. Citta Vagga - Az elme (33-43)
4. Puppha Vagga - Virágok (44-59)
5. Bāla Vagga - A balga (60-75)
6. Paṇḍita Vagga - A bölcs (76-89)
7. Arahanta Vagga - A felébredett (90-99)
8. Sahassa Vagga - Ezrek (100-115)
9. Pāpa Vagga - Gonoszság (116-128)
10. Daṇḍa Vagga - A husáng (129-145)
11. Jarā Vagga - Öregség (146-156)
12. Atta Vagga - Önmaga (157-166)
13. Loka Vagga - A világ (167-178)
14. Buddha Vagga - A buddha (179-196)
15. Sukha Vagga - Boldogság (197-208)
16. Piya Vagga - Vonzódás (209-220)
17. Kodha Vagga - Harag (221-234)
18. Mala Vagga - Szenny (235-255)
19. Dhammaṭṭha Vagga - Törvényben járók (256-272)
20. Magga Vagga - Út (273-289)
21. Pakiṇṇaka Vagga - Különfélék (290-305)
22. Niraya Vagga - Pokol (306-319)
23. Nāga Vagga - Elefánt (320-333)
24. Taṇhā Vagga - Szomj (334-359)
25. Bhikkhu Vagga - A szerzetes (360-382)
26. Brāhmaṇa Vagga - A bráhmana (383-423)
