(221) Hagyjon hátra haragot, büszkeséget!
Szabaduljon meg az összes bilincstől!
A név-formához hozzá nem tapadva
nem köti semmi: nincs több szenvedése.
221. Felejtse el a haragot s a gőgöt,
szakítsa széjjel valamennyi kapcsát,
névvel s alakkal semmit se törődjön,
s ha semmije sincs, bánata se lesz több.
(222) Ki a szívében fellobbanó haragot visszafogja,
mint jó harcos a meglódult harci szekeret,
azt hívom én kocsihajtónak,
a többiek csak a gyeplőt szorongatják.
222. Ki visszafogja haragját, mint a félrerántott kocsit,
az az ügyes kocsihajtó; a többi gyeplőt tart csupán.
(223) Az ember győzze le a dühöt szelídséggel,
győzze le a gonoszságot jósággal,
győzze le a fösvénységet bőkezűséggel,
győzze le a hazugságot igazsággal!
223. A haragot szelídséggel, a rosszat jóval győzze le,
a fösvényt bőkezűséggel, igaz szóval a hazugot
(224) Mindig igazat szól, haragra nem gerjed,
ha kell, mindenét odaadja.
E három erény révén
az istenek színe elé kerül.
224. Mondjon valót, ne gyűlöljön, s adjon, habár szűkösen él.
Ha e hármas utat járja, az istenek honába jut.
(225) A nem-ártásban megszilárdult bölcsek,
akik testükkel teljes önuralomra tettek szert,
elérik az el-nem-pusztuló-lakhelyet,
s nem bánkódnak soha többé.
225. A testet kordában tartó, senkit sem bántó jámborok
a bánatot nem ismerő, örök világba jutnak el.
(226) Akik szüntelenül éberek,
akik keresve kutatnak éjjel és nappal,
akik a Nirvána felé törekednek,
azoknak végül megszűnik minden szenvedésük.
226. A Nirvána felé tartó, éjjel-nappal iparkodó,
szüntelen éber bölcsekben elcsitul minden indulat.
(227) Nem mai, hanem réges-régi mondás ez, Atula:
„Szidalmazzák, ki némán ül,
szidalmazzák, ki sokat beszél,
s szidalmazzák, ki mértékkel szól.”
Nincs a Földön olyan ember,
akit ne szidnának valamiért.
227. Nemcsak manapság mondják így, régtől fogva érvényes ez:
megszólják, aki némán ül, megszólják, ha sokat beszél,
s akkor is, ha mértékkel szól. Nincs, kit megszólás megkímél.
(228) Nem volt, nincs, és nem is lesz
olyan ember, aki egész életében
csak szidást kap, vagy csak dicséretet.
228. Nincs olyan ember, és nem volt, s a jövőben sem lesz soha,
akit örökké csak szidnak, vagy dicsérnek örökösen.
(229) Ki meri őt szidni, a feddhetetlent,
akit a bölcsek naponta dicsérnek,
akiben igaz Tudás és Erény lakozik,
229. A tudásban-erényben dús, szilárd Bölcset, az igazat,
kit hódolattal illetnek a rá figyelő jámborok,
(230) aki olyan tiszta, mint a Dzsambu1
színaranyából készült érme;
ki meri őt szidni, akit az istenek
szüntelen dicsérnek,
kinek dicséretét a Teremtő2 is zengi?
230. mint színaranyból vert érmet, ki merné becsmérelni őt?
Istenek is dicsőítik, magasztalja az Alkotó.
(231) Őrizkedjen a tett dühétől,
a tettével győzzön önmagán,
tetteiben a jót kövesse,
és hagyja el, ami helytelen!
231. A testet fegyelmezze meg, a test haragját vesse el,
a jót kövesse testével, elhagyva a test vétkeit.
(232) Őrizkedjen a szó dühétől,
a szavával győzzön önmagán,
szavaiban a jót kövesse,
és hagyja el, ami helytelen!
232. Szavait fegyelmezze meg, a haragvó szót vesse el,
a jót kövesse szavával, elhagyva a szó vétkeit.
(233) Őrizkedjen a gondolat dühétől,
gondolattal győzzön önmagán,
gondolata a jót kövesse,
és hagyja el, ami helytelen!
233. Gondolatát fegyelmezze, a haragvó szót vesse el,
a jót kövesse elméje, elhagyva elme vétkeit.
