(209) Le nem igázott elméje
szikrázó szenvedéllyel ég;
nincs célja, csak gyönyört hajszol,
keserűn fog csalódni még!
209. Aki fölöslegest hajszol, és mellőzi a fontosat,
értéket dob el élvezetekért, s a józant megirigyli majd.
(210) Soha semmilyen gyönyörhöz,
se gyötrelemhez ne tapadj!
A gyönyör szűnte szenvedés,
akár az átélt gyötrelem.
210. Ne keresd sem amit kedvelsz, sem ami ellenedre van.
A kellemest veszíteni, a kellemetlent tűrni fáj.
(211) Ne hajszold tovább hiába,
hisz kín a távozó gyönyör!
Hagyj hátra gyönyört, gyötrelmet,
s lehull rólad minden bilincs!
211. Így kedvesnek ne tarts semmit; kedves dolgok távozta rossz.
Kedvest és kellemetlent nem ismerőnek bilincse nincs.
(212) Ha megkedvelünk valamit, bánatot szül,
a megkedvelés félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
212. Amit kedvelsz, az gyászt okoz; akit szeretsz, azt félted is.
Ha senkit-semmit nem kedvelsz, gyászra, féltésre nincs okod.
(213) Ha vonzódunk valamihez, bánatot szül,
a vonzódás félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
213. Akit szeretsz, az gyászt okoz; akit szeretsz, azt félted is.
Ha nem ragaszkodsz senkihez, gyászra, féltésre nincs okod.
(214) Ha élvezünk valamit, bánatot szül,
az élvezet félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
214. A gyönyörűség gyászt okoz; ami gyönyört ad, félted is.
Ha gyönyörökre nem vágyol, gyászra, féltésre nincs okod.
(215) Ha vágyunk valamire, bánatot szül,
a vágy félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
215. A vágy mindenkor gyászt okoz; amire vágyol, félted is.
Ha nem vágyódol semmire, gyászra, féltésre nincs okod.
(216) Ha szomjazunk valamire, bánatot szül,
a szomj félelmet terem.
Aki megszabadul tőle, nem bánkódik többé,
s ugyan mitől félne?
216. A létszomj újabb gyászt okoz; a Szomj félti az életet.
Ha a Szomjtól megszabadulsz, gyászra, féltésre nincs okod.
(217) Akiben erény és belátás lakozik,
aki a Törvényben alapozta meg magát,
hű marad az igazsághoz, s a küldetését teljesíti,
azt szeretni fogják az emberek.
217. Ki erényben, törvényben jár, helyesen lát, igaz szavú,
megteszi kötelességét, azt kedvelik az emberek.
(218) Szívében vágy ébredt a Kimondhatatlan után,
elméje áthatottá vált, elfordult a gyönyöröktől,
nem béklyózzák többé érzéki vágyak,
róla mondják: „az árral szemben halad”.
218. Ha a Leírhatatlanra vágyik, s lelkét ez tölti be,
s földi vágyaktól elfordul, neve: „Árral szemben halad”.
(219-20) A messzi útról hazatérőt
túláradó örömmel fogadják
rokonai, barátai, s mindazok,
akiknek szívéhez közel áll.
Az erényes embert, midőn távozik
ebből a világból a másikba,
úgy várják jótettei,
mint szerettei a hazatérő jóbarátot.
(ford.: Fórizs L.)
219-20. Ha messzi útról épségben honába tér meg valaki,
örömmel fogadják jöttét rokonai, barátai.
Éppígy az igaz életű embert, ha innét túlra jut,
jótettei fogadják, mint szerettüket a rokonok.
(ford.: Vekerdi J.)
219. 
220. 
