(146) Minek a kacagás, minek a jókedv,
hiszen a világ szüntelen lángban áll!
Amikor rátok szakad a sötétség,
nemde egy lámpást kerestek először?
146. Lehet nevetés, vidámság, ha minden, minden lángban áll?
Ha mindent vak homály burkol, mécsest miért nem gyújtotok?
(147) Nézd milyen beteg, milyen összetákolt,
s e csupaseb test mégis mire képes!
Mért bújtatták e bábot szép ruhákba,
ha semmi, semmi nem marad belőle?
147. Nézd: ez a test csak festett kép, nyomorúságok halmaza,
betegség gyötri, gond gyötri, nem él soká, megsemmisül.
(148) Ím a test, mely a betegségek fészke lett!
Ó milyen törékeny és milyen megviselt!
Hisz ez az egész csak egy halom rothadás!
Az élet a halálban úgyis véget ér!
148. Vézna, betegségek fészke, törékeny ez a gyenge test,
szétfoszló, hitvány rothadék. Az élet vége a halál.
(149) Ha, mint tökhéjakat ősszel,
látod heverni szerteszét
a galambfehér csontokat,
ember, hogy örülhetsz te még?
149. Örülhet-e, ha elnézi e galambfehér csontokat,
szétszóródva, mint ősszel a mezőn az üres tökhajat?
(150) Hússal és vérrel tapasztott
csontból épült erőd a test,
amelyben képmutatás, gőg,
öregkor és halál lakik.
150. Ez a vár csontból épült fel, tapasztéka a vér s a hús,
lakója vénség és halál, önhittség, gőg és csalfaság.
(151) Bár elkopik a szép királyi hintó,
s a testet megérinti az öregség,
a jók erényét nem érinti semmi,
mivel a jók mindig egymást tanítják.
151. Megfakul lassan a királyi hintó,
megvénül, sorvad az emberi test is.
Csak igaz ember igaza nem évül,
melyre igaz az igazat tanítja.
(152) Mint az ökör, úgy vénül meg,
aki nem tanul eleget;
csupán húsa gyarapszik,
de tudása egyre kevesebb.
152. A keveset tanult ember úgy vénül meg, mint az ökör:
csak a húsa gyarapodik, értelme nem gyarapodik.
(153) Számtalan születésen át
rohantam egyre hasztalan
kutatva Építő után –
újraszületni szenvedés!
153. Számtalan születésen át futottam, és kerestem, de
nem találtam az Építőt. Kín minden újraszületés.
(154) Építő végre láttalak!
Nem építed már házadat,
szétroppantak a szarufák,
a szelemenfa összetört,
s a szankhárák kihunyta után
megszűnt az elmében a szomj.
154. Házépítő, megláttalak! Házad nem építed tovább!
Széttörtek a gerendáid, a tartó oszlopod ledőlt.
Megszűnt a Lét indítéka, a szívemből eltűnt a Szomj.
(155) Aki nem él szüzességben1,
s fiatalon kincset nem gyűjt,
mint kihalt tóban a vén darvak,
később úgy fog epekedni.
155. Aki nem gyűjtött magának Igaz Kincset fiatalon,
később majd búslakodhat, mint száraz tó partján vén daru.
